modernity blog.


A tavasz a Kik-be is megérkezett!

divatos szettek kicsiknek és nagyoknak

2019. március 06. - modernity

Már nagyon vártuk és végre megérkezett a tavasz és hozza magával gyönyörű virágait is. Ahhoz, hogy a természet virágköntösét feltudja venni bizony egy kis csapadékra is szükségünk van. Ezzel együtt jár, az hogy néhol tócsák lesznek az oviba-suliba vezető úton… és legyünk őszinték, mindannyian…

Tovább

#mondaymotivation - Kávé helyett, EZT hallgasd meg!

A Tha Shudras új dala átdob az új évbe! Exlusive interjú Trap kapitánnyal, a Tha Shudras frontemberével!

Az új slágeretek, nálam egyből bekerült a „motivációs dalok” c. lejátszási listámba. Teljesen más, mint az, amit eddig a Shudrastól hallhattunk, azonban mégis ugyan az az erő van benne. Hogyan született meg ez a nóvum? „Köszönjük szépen, az új dal azért nagyon különleges számomra, mert „Hosszú idők…

Tovább

Zsebuniverzum, egy költőnő világa.

Ha csak egy verseskötetet veszel meg, akkor a Zsebuniverzum legyen az!

Borda Réka tökéletesen összefoglalta egy mondatban a kötet eszenciáját: Kemény Gabriella megtanít emlékezni a „felnőtté felejtés” közepette. Mindezt pedig egyetlen tenyérnyi időtlen tárggyal: a Zsebuniverzum című kötetével. Gabi az első versét 9 évesen írta, kedvenc kortárs költője Tóth Krisztina,…

Tovább

VR kisokos – avagy, minden, amit a VR-ról tudni akartál!

Mit jelent az a kifejezés, hogy VR?A „VR” kifejezés az angol „virtual reality” monogramját jelenti, ami „virtuális valóság”- ként fordítható. A kifejezésre többdefiníció is létezik, például György Péter meghatározása szerint: „A virtuális valóság alatt a digitális technikával létrehozott, és az…

Tovább

Kisgyermekes pihentető nyaralás?

Többé már nem luxus!

Családosként nyaralni eddig hatalmas macera volt: az egész házat össze kellett pakolni, de alkalomadtán még így is bosszankodásra adott okot egy-egy otthonfelejtett használati tárgy.  Jó hír, hogy egy új magyar cég pont ezt a piaci rést fedi le szolgáltatásaival. Nyári Fruzsi neve ismerősen csenghet…

Tovább

Szeged rejtett gyöngyszeme: VAVAVIN

 - az esküvői szezon megmentője egy fiatal szegedi divattervező

A napfény városában amúgy is szívesen tölti idejét az ember lánya, hiszen egy szegedi hétvége a maga mediterrán bohémságával a legnehezebb munkahetet is elfeledtetheti, a vásárlás pedig csak hab a tortán. Amikor azt hittem, hogy ennyi év után nem adhat már semmi újat számomra Szeged, akkor hozott…

Tovább

Egy Pál utcai fiú gondolatai,

avagy interjú Szántó Balázzsal.

Szántó Balázzsal beszélgetek: színházcsinálásról, közösségi médiáról, megbocsájtásról és természetesen a Pál utcai fiúkról. Balázs jelenleg a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, párhuzamosan több futó darabban is játszik. Mindig egy lépéssel közelebb a színház…

Tovább

Életeket ment a magyar App!

Szív City – Te is lehetsz hős!

2017. októberétől elérhető az életmentő magyar fejlesztésű applikáció, a Szív City. Egyaránt letölthető iOS és Android operációs rendszerekhez. Nem meglepő módon az ötlet egy végzős orvostanhallgató, Fejes Marianna fejéből pattant ki. Természetesen az ötlet nem elég, így a megvalósításhoz a Magyar…

Tovább

Szünetet tart idén a Red Bull Pilvaker!

Vajon van március 15.-e Red Bull Pilvaker nélkül? Idén lesz!

Szünetel idén a Red Bull Pilvaker, hogy jövőre egy új koncepcióval kápráztassanak el minden ünneplőt.  Aki még nem hallott volna a Pilvakerről nekik egy kis összefoglaló: Magyarországon 2012-ben hívta életre Takács Ákos (@takacsakos a Red Bull Magyarország marketing vezetője) a Red Bull Pilvakert,…

Tovább

Rabbit Hole, a bár ahova még Szirmai Gergő is szívesen jár!

Sziasztok, Tóth Balázzsal beszélgetek, aki első nagy vállalkozásába vágott bele, felveszi a kesztyűt és ringbe száll a budapesti vendéglátósok mezőnyében. Fiatal korától kezdve cselgáncsozott, élsportoló volt, elmondása szerint az akkori tapasztalatai meghatározzák meg az életét a mai napig. 

Tovább